BLOG



A potencianövelők története

A sildenafil közismert nevén a viagra egy széleskörben használt gyógyszer az erekciós diszfunkció, azaz a férfiak merevedési zavarának kezelésére. A sildenafil felfedezése egy érdekes történet volt, most ezzel fogunk foglalkozni.

A sildenafil jóváhagyása előtt a péniszbe adott injekciók, sebészileg beültetett protézisek voltak használatosak amiket a betegek érthető módon nem tolerálták jól. Így aztán a viagra az egyik legszélesebb körben felírt gyógyszerré vált. Alkalmazása jelentős hatással volt milliók életére főleg az idősebb korosztályban.

A szer eredetileg a mostanában sok botrányt kavaró vakcináiról elhíresült Phaiser terméke volt, de mostanra talán nincs is olyan ország a világon, ahol ne gyártanának helyi változatot belőle, vagy legalábbis ne árulnának indiai esetleg kínai generikus sildenafilt. Ez a világ egyik leginkább befutott gyógyszere.

sildenafil egykoron kizárólag az urológusok által felírt csodapirulaként indult. Az 1980-as évek végén fedezték fel. A Phaiser kutatócsoportja az Egyesült Királyságban új gyógyszereket keresett szív és árrendszeri megbetegedések kezelésére. Ugyanez a csoport már elért jelentősebb eredményeket, különösen a norvask (generikus nevén: amlodipin) kifejlesztésével, ami a kalcium csatorna blokkoló vérnyomáscsökkentők elsőszámú gyógyszere lett. A kutatás eredeti célja egy olyan szer kifejlesztése volt ami a koszorúér szűkület kezelésére szolgál. A kutatók olyan gyógyszert kerestek ami ellazítja a szív koszorúereit és ezáltal javítja a szív vérellátását. A klinikai vizsgálatok során azonban meglepetéssel tapasztalták, hogy a szív koszorúereit kevésbé tágította a vizsgált készítmény, viszont számos férfi betegnél sajátos mellékhatás lépett fel. A résztvevők erekcióról tehát merevedésről számoltak be. Bár eredetileg nem erre a hatásra számítottak a kutatók, de nem lepte meg őket nagyon, végül is az erekció is értágulaton alapszik. A váratlan eredmény arra késztette a tudósokat, hogy tovább vizsgálódjanak, de most már célzottan a gyógyszer erekciós funkcióra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Végül is azt találták, hogy a sildenafil a PDE5 enzim blokkolását hozza létre amely a cGMP lebomlásáért felelős. Magyarul, ez egy fontos hírvivő molekula a pénisz vérellátásának szabályozásában. Tehát a pénisz izomsejtjei ellazulnak és az akadálytalanabb vérellátás erekciót eredményez. A gyógyszer erekciós funkcióra gyakorolt hatásának felfedezése fordulópontot jelentett a fejlesztésben. A kutatás eredeti célját egyszerűen félre dobták és a fókuszt a sildenafil merevedési zavarokra gyakorolt hatására irányították. Ezt követően, azt kifejezetten erre a célra fejlesztették és tesztelték tovább. Tulajdonképen csak annyiról volt szó, hogy a péniszt ellátó erekben lévő receptorok érzékenyebbek voltak a hatóanyagra mint a szív ereiben lévő receptorok. Ezzel a véletlen felismeréssel a Phaiser hozzájutott az egyik multimilliárd dolláros profitot hozó gyógyszeréhez mely ráadásul első volt a maga nemében. 1998-ban a sildenafilt jóváhagyta az FDA a merevedési zavarok kezelésére. A készítmény pedig forradalmasította a kezelést mivel biztonságos és hatékony volt. Szájon át lehetett adagolni, gyors hatású volt és lehetővé tette az alkalmazását olyan szituációkban amikor gyors és alkalmi szükség volt az erekcióra.

A következő részben egy kicsit mélyebben belemegyünk a sildenafil POZITÍV mellékhatásaiba. Meglepő új kutatási eredményeket foglalunk össze.


Az izgalmakban gazdag tavasz...

A tavasz a természet megújulásának és az élet újraindulásának ideje, ami pozitív hatással van az emberek testi és lelki egészségére, különösen a kapcsolataikban. A tavasz  eljövetele az általános  egészségünket és közérzetünket javítja, és a kapcsolatainkat is erősíti. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy miként segíti elő a tavasz a férfiak és nők testi és lelki kapcsolatait.


Ezen cél elérésében szeretnénk partnerek lenni a webáruházunkban forgalmazott, garantáltan kiváló minőségű alkalmi potencianövelő szerekkel!

Az endorfinok szintje emelkedik

A tavasz a boldogság és az öröm évszaka, amelynek hatására az endorfinok, azaz a boldogsághormonok szintje is emelkedik az emberi szervezetben. Az endorfinok hatása révén a párok boldogabbak és elégedettebbek lesznek egymással, ami pozitív hatással van a kapcsolatukra. Ám ha a hormonok szintje az évek múlásával már nem emelkedik a kívánt mértékben és a testi folyamatok sem olyan intenzívek mint azt szeretnénk, akkor jól jöhet egy kis segítség az intim órákra! Erre kiválóan alkalmasak az alkalmi potencianövelő szerek!

Több lehetőség van a romantikus randevúkra
A tavasz a romantikus randevúk időszaka! Akár otthon, akár a szabadban jövünk intim hangulatba, fontos a kiegyensúlyozott teljesítmény. Mind a férfiak, mind pedig a nők részéről. Több féle termékünk segít ennek elérésében és fenntartásában. Ezen élményeken keresztül közelebb kerülhetünk egymáshoz és megerősíthetjük a kapcsolatunkat!

A tavasz segít az új kezdetekben
A tavasz az újrakezdés, a megújulás és a változás ideje is. Az idővel megkopott, vagy megszokásba fordult kapcsolatok is újjá varázsolhatók a jó és kielégítő szex által! Ez az évszak lehetőséget ad arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki, vagy éppen régi dolgokat változtassunk meg az életünkben. Bátran kezdjünk alkalmazni a szexben olyan dolgokat, mint például az alkalmi potencianövelők. Ezek az új kezdetek pozitív hatással lehetnek a kapcsolatunkra is, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy együtt álmodjunk és tervezzünk a jövőre nézve.

Több energiánk van
A tavasz beköszöntével a legtöbb ember energikusabbá válik és könnyebben boldogul az élet több területén is. Legyen egy ilyen kiemelt terület a szexualitásunk! Fordítsunk nagyobb figyelmet az intim helyzetekre, a mennyiség és a minőség egyensúlyára! Mai világunkban a mennyiség könnyebben elérhető, ezért a minőség szintjének emelése legyen igazán fontos számunkra!


A Super Kamagra, amelynek két fő összetevője a Sildenafil 100mg és a Dapoxetine 60mg kémiai vegyületet alkot, egyike azoknak a potencianövelő szereknek, amelyeket új keletűen alkalmaznak az alkalmi impotencia és a korai magömlés hatékony kezelésére!

Dr. Hernandez, urulógus szakember, nagyon jól ismeri a Super Kamagra hatásait. Bár a Super Kamagra elsősorban az alkalmi impotencia megelőzésére és kezelésére használatos, a legújabb kutatások azonban azt is kimutatták, hogy a Super Kamagra-nak számos jótékony hatása van még e mellett is. A Sildenafil csökkenti, illetve enyhíti a prosztata problémák kialakulását, az alhas könyéki ér tágító hatása miatt.

Dr. Hernandez elmondta, hogy a Super Kamagra avval, hogy kezeli, vagy teljesen megszünteti az alkalmi impotenciát, nagyban hozzájárul az általános életminőség javításában.

Összességében a Super Kamagra, kiválóan alkalmas az alkalmi impotencia megelőzésére és kezelésére, valamint a prosztata problémák enyhítésére.

Azonban, mint minden gyógyszer esetében, fontos az ajánlott adagolás betartása és az esetleges mellékhatások figyelemmel kísérése.

A potencianövelő szerek esetenkénti alkalmazása, nagyszerű módja annak, hogy javítsunk az ágyban nyújtott teljesítményünkön és ezáltal helyre állítsuk mentális egészségünk. Számos hatékony termék létezik, amik megtalálhatóak webáruházunk kínálatában is. Íme csak néhány; Cenforce, Cialis, Vidalista, SildaMAX, stb.
Ám az egyik legnépszerűbb potencianövelő a Kamagra. Ennek többféle kiszerelése létezik, úgy mint tabletta, zselé, vagy akár még pezsgőtabletta is. Mindnek, igazoltan kiváló hatása van és elég hosszan tartóan kifejtik ki a hatóanyagban rejlő összetevőiket. Ezáltal biztosítják a megfelelő, magabiztos erekciót szexuális stimuláció  esetén (erre mindenképpen szükség van). Képesek akár gyógyítani is az átmeneti impotenciaproblémákat és jótékony hatással vannak a prosztatára is, mivel alhasi vérbőséget okoznak. Alkalmazásuk nagyon egyszerű. Általában a tervezett aktus előtt 15-30 perccel kell bevenni. Hatásuk a pár órától, egészen akár az extrém, 36 óráig is eltarthat. Fontos itt ismételten megjegyezni, hogy csak is szexuális stimuláció esetén ”kapcsol” be a hatás. E nélkül, egyik szer sem okoz erekciót!
A potencianövelőket ne fogyasszuk napi szinten rendszeresen és feltétlen mellőzzék azok, akiknek keringési és/vagy szív problémájuk van! Azonban ha csak alkalmankénti fogyasztásról van szó, akkor egyértelműen élvezhetjük a pozitív hatásokat. Magabiztosságot ad az intim helyzetekben és a testi kielégülés mellett, a beteljesült, sikeres aktus révén, helyre állítja a mentális és lelki egyensúlyt is!

A potencianövelőkről pár szóban



Női Viagra –a legjobb nőknek

Mindannyian ismerjük a híres Viagra történetét, és azt, hogy mennyire sikeres a férfi erekciós zavarok kezelésében. Létezik valami hölgyeknek is, például egy női Viagra? 
Természetesen.


Vásároljon Női Viagrát online

Online webáruházunk az eredeti és kiváló minőségű Lovegrát kínálja páratlan áron.
A Lovegrát az Ajanta Pharma, India legnagyobb gyógyszeripari vállalata állítja elő, amely kiváló minőségű szexuális egészségügyi termékeket állít elő, mint például a Kamagra.
Mivel a szexuális diszfunkciók elleni gyógyszerek használata érzékeny és privát téma, online webáruházunk lehetővé teszi, hogy névtelenül és magas fokú diszkréció mellett vásároljon nálunk!
Ha bármilyen, szexuális működési zavarra utaló tünettől szenved, vagy ha csak vissza akarja szerezni szexuális élete irányítását, rendelje meg Lovegráját még ma, és mi rövid időn belül kiszállítjuk.


A Lovegra kifejezetten olyan nők számára készült gyógyszer, akiknek nincs szexuális vágyuk, alacsony a libidójuk, vagy nehezen érik el az orgazmust. Mindezek a tünetek nem feltétlenül a szexuális diszfunkció jelei. Ám ezekre a helyzetekre van egy rendkívül hatékony gyógyszer, a Lovegra, amit kifejezetten nőknek fejlesztettek ki. A Lovegra fő vegyülete ugyanaz a szildenafil-citrát, ami a Viagra vagy a Kamagra hatóanyagais, de a női testműködésre optimalizálva.

Minden olyan 
nő számára, aki például kényelmetlenséget él át az intim együttlétek során, annak a Lovegra segíthet felkelteni a természetes vágyat, ezáltal megkönnyítve a szexuális kapcsolatot.

Ennek eredményeként a Lovegra vitathatatlanul segítséget nyújthat azoknak a hölgyeknek, akik vissza akarják szerezni szexuális életük irányítását.

Mi az a Lovegra és hogyan működik?

A Lovegra javítja a véráramlást a nemi szervek környékén, evvel fokozzva a kenést a hüvelyben és jelentősen növeli annak rugalmasságát. A Lovegra fő hatása a hüvelyi vérkeringés fokozódása, ami fokozott szexuális érzékenységet és élvezetet eredményez. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Lovegra nem afrodiziákum, és mindig szükség van szexuális stimulációra.

Hogyan kell szedni a Lovegrát?

A Lovegra egy olyan gyógyszer, amelyet komoly mellékhatások nélkül is be lehet venni! Minden Lovegra tabletta 100 mg szildenafil-citrátot tartalmaz, ami a standard adag. Egy tablettát szájon át kell bevenni, javasoltan 45 perccel a szexuális tevékenység előtt. Ennek a gyógyszernek a hatása a bevételt követően 4-6 óráig tarthat. Általában 1 óra elteltével éri el a hatásosság csúcsát.
Javasoljuk, hogy egy fél adag Lovegra-val kezdje! 
Az adag növelhető vagy csökkenthető a hatékonyság és a tolerancia, valamint az Önre gyakorolt hatása alapján. Azonban a napi egyszeri tabletta a maximális adagolási gyakoriság, amelyet nem szabad túllépni. A 18 év alatti nők nem használhatják a Lovegra-t.

Ellenjavallatok és figyelmeztetések

A szexuális zavarok kezelésére használt bármely más gyógyszer egyidejű alkalmazása, ellenjavallt a Lovegra-hoz. A Lovegra-t nem szabad mellkasi fájdalomtól vagy szívproblémáktól szenvedő betegek, illetve nitráttartalmú gyógyszerekkel együtt alkalmazni. Terhes vagy szoptató nők, valamint a Lovegra bármely összetevőjére túlérzékeny betegek kerüljék a szedését.

Lovegra lehetséges mellékhatásai

A jeletkező mellékhatások enyhék, és eltűnnek, amikor a Lovegra-hatása elmúlik. Ezek lehetnek: arc kipirulása, mellkasi fájdalom, hányinger, szabálytalan szívverés és szédülés vagy ájulás. Ha ezek bármelyikével vagy bármilyen más egészségügyi problémával találkozik, orvoshoz kell fordulnia.

A Lovegra mellékhatásai csekélyek, de lehet enyhe fejfájás, szempír, gyomorégés, emésztési zavar, orrdugulás, szédülés vagy hasmenés is.

Az idősebb nők fokozott érzékenységet mutattak a Lovegra káros mellékhatásaival szemben, ezért minden esetben csökkentett adagban próbálják alkalmazni a szert!
A nők többsége, aki ezt a gyógyszert használja, nem tapasztal jelentős negatív hatásokat!

Mi történik, ha nem vagy szexuálisan aktív?

Legyünk őszinték, a szex fantasztikus dolog. Nem csak az élmény miatt, hanem azért, mert szükséges a testi-lelki egészségünk szempontjából. A szex, jó esetben életünk fontos része, akár egyedülállók vagyunk, akár párkapcsolatban élünk. Ha nem vagyunk szexuálisan aktívak, akkor számos negatív következményt tapasztalhatunk rövid időn belül magunkon. Például előfordulhat, hogy kevésbé érezzük vonzónak magunkat, csökken az önbecsülésünk és ezért, lelkileg egy alacsonyabb szintre kerülünk miáltal az enrgiáink is lecsökennek. Ezenkívül lemaradhatunk a szexuálissal járó fizikai és mentális egészségügyi előnyökről. Az egészséges és aktív szexuális élet számos egészségügyi előnnyel jár. Az absztinencia pedig negatív hatásal van a testre és az elmére. Kialakulnak a különböző szexuális zavarok, amelyek jelentős szerepet játszanak abban is, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. Ráadásul az ED-ben (erekciós diszfunkció) szenvedő férfiak gyakran szenvedhetnek alacsony önbecsüléstől, depressziótól és szorongástól!


Általánosságban elmondható, hogy a szexuális aktivitás hiánya negatív hatással lehet az életünkre.


Az aktív szexualitás egészségügyi előnyei: Testünk és elménk, többféle képpen szinkronban hozható és az egyik ilyen mód az aktív szexuális élet. A szexualitás megélése számos előnnyel jár fizikai egészségünk, mentális egészségünk és általános jólétünk szempontjából.
A aktív szexualitás fizikai előnyei közé tartozik:

1. Fokozott keringés
2. Fokozott immunitás
3. Jobb alvás
4. A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenése
5. A prosztatarák kockázatának csökkenése

A rendszeres szexuális életnek, további mentális egészségügyi előnyei is vannak, mint például;
- Csökkentett stressz szint
- Fokozott mentális jólét
- Fokozott önbecsülés
- Csökkentett szorongás
- Fokozott önbizalom
De vajon vannak-e negatív egészségügyi következményei a szexuális absztinenciának?
Néhány bizonyíték arra utal, hogy a szexuális absztinencia negatív egészségügyi következményekkel járhat, mint például a szorongás és a depresszió megnövekedett szintje. Illetve aki nem él szexuális életet, az rengeteg örömből és a kapcsolatok nyújtotta szeretetből is kimarad. Tudjuk, hogy a szex során rengeteg nagyszerű hormon szabadul fel, mint például az oxitocin és az endorfin, amelyek javítják hangulatunkat és boldoggá tehetnek bennünket. Lehetséges, hogy ezeknek a hormonoknak a szexuális absztinenciával összefüggő hiánya negatív mentális egészségügyi következményekkel járhat.

Hogyan befolyásolhatják a szexuális zavarok a szexuális vágyat?
Sokféle szexuális zavar létezik, mindegyiknek megvan a maga egyedi tünetegyüttese. Néhány gyakoribb szexuális rendellenesség, amely befolyásolhatja a szexuális vágyat, a következők:
- Erektilis diszfunkció: Ez a rendellenesség megnehezítheti vagy lehetetlenné teheti az erekció elérését és fenntartását. Ez nyilvánvalóan a szexuális vágy csökkenéséhez vezethet.
- Korai magömlés: Ez a rendellenesség azt okozza, hogy a férfi túl gyorsan éri el az orgazmust szex közben. Ez a szexuális vágy csökkenéséhez, valamint teljesítményszorongáshoz is vezethet.
- Alacsony libidó: Ezt a rendellenességet a szex iránti érdeklődés tartós vagy visszatérő hiánya jellemzi. Ez nyilvánvalóan a szexuális aktivitás csökkenéséhez vezethet.

A szexuális vágyat számos tényező határozza meg, mind fizikai, mind pszichológiailag. Az ED a férfiak leggyakoribb szexuális egészségügyi problémája, és gyakran más egészségügyi problémák vagy gyógyszerek mellékhatása lehet. Ha alacsony a libidója, annak oka lehet a hormonális egyensúlyhiány, a stressz, a szorongás vagy a depresszió.

Hogyan befolyásolhatja a merevedési zavar a szexuális vágyat?
Nincs egyetlen válasz erre a kérdésre, mivel az erekciós zavarnak számos különböző oka lehet, amelyek mindegyike más és más módon befolyásolhatja az egyén szexuális vágyát. Az erekciós zavarok stresszt és szorongást okozhatnak, ami szintén befolyásolhatja a személy szexuális vágyát.

Amennyiben ezeket, vagy ezekhez hasonló jeleket, tüneteket tapasztal magán, feltétlen fordítson erre fokozott figyelmet és keressen Önnek megfelelő gyógymódot!

9 hatékony étel az erekciós zavarok leküzdésére

Az erekciós zavar (ED), más néven impotencia zavar, olyan állapot, amely a férfiak körülbelül 52%-át érinti. Az ilyen állapotú férfiaknak nehézségei vannak az erekció elérésében vagy fenntartásában, a szexuális aktus teljes ideje alatt. Ezeket a tüneteket azonban, hatékonyan lehet kezelni különböző potencianövelő szerek alkalmazásával.

Az ED-re alkalmazott gyógyszerekkel ellentétben viszont, még nem bizonyították, hogy az élelmiszerek klinikailag hatékonyak lennének a szexuális zavarok kezelésére.
Ennek ellenére azért, egyes tanulmányok azt találták, hogy bizonyos afrodiziákumok növelhetik a tesztoszteronszintet, javíthatják a szexuális funkciókat és a teljesítményt és többségüknek egészségügyi előnyei is vannak.


Általános szabály, hogy minden, ami jót tesz az általános egészségnek, az pozitív hatással lesz az ágyban nyújtott teljesítményre.


1, Gyümölcsök

Az egyesült államokbeli Harvard egyetem és az egyesült királyságbeli East Anglia egyetemei által végzett tanulmány kimutatta, hogy a gyümölcsök fogyasztása leküzdheti az erekciós nehézségeket, és több mint 10%-kal csökkentheti az impotencia kialakulását.

Egyes gyümölcsök rendszeres fogyasztása segíthetnek – ellazítják az ereket és javítják a nemi szervek véráramlását.

A flavonoidok (a zöldségekben, gyümölcsökben és gabonafélékben található molekuláris komponensek) melyek ellazítják az artériákat, ezáltal fokozzák a pénisz véráramlását. Ezért könnyebb erekciót elérni. Tehát írd fel őket a bevásárlólistára!

A flavonoidok főként olyan termékekben vannak jelen, mint például: eper, áfonya, szeder, szőlő, cseresznye, almák, körte, citrusfélék (narancs, citrom, grapefruit).

2, Mediterrán diéta
Egyes tanulmányok kimutatták, hogy az elhízás vagy a túlsúly összefügg az erekciós diszfunkció kockázatával. A szívnek jó diéta jót tesz az erekciónak is! A szív egészségének egyik legjobb étrendje a mediterrán étrend, amely gyümölcsökön és zöldségeken, halon és más sovány fehérjéken, teljes kiőrlésű gabonákon, olívaolajon és vörösboron alapul. Az American Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány szerint a mediterrán étrend betartása segíthet megelőzni az erekciós zavarok kialakulását.

3, Vörösbor
A „Nature” folyóiratban megjelent kutatások szerint a vörösbor képes növelni a tesztoszteron szintjét a vérben, növelve a szexuális vágyat. Egy másik tanulmány pedig megállapította, hogy az olyan borokban található polifenolok, mint a Pinot Noir, a Grenache, a Gamay és a Merlot, 14%-kal csökkenthetik az erektilis diszfunkciót.

4, Diófélék
A diófélék gazdagok az arginin aminosavban, amely létfontosságú a nitrogén-monoxid szintézisében, egy olyan vegyület, amely részt vesz az erekció kialakulásában. A dióban található egészséges zsírok a koleszterinszintet is emelik, és ezzel fenntartják az általános jó egészséget. Például: mandula, pisztácia, kesudió, fenyőmag. Az International Journal of Impotence Research című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a pisztácia különösen az erekciós zavar tüneteit javíthatja, mivel segít megelőzni a szervezet oxidációját és növeli az energiaszintet.

5, Olívaolaj
Az Athéni Egyetem tanulmánya szerint az olívaolaj rendszeres fogyasztása akár 40%-kal csökkenti az impotencia kockázatát. Az olívaolaj egészséges zsírokat tartalmaz és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, evvel segítve a vérkeringést.Tanulmányok azt is mutatták, hogy fogyasztása növelheti a tesztoszteronszintet.

Azonban ahhoz, hogy ezt a jótékony hatást elérjük, hetente legalább 9 evőkanál olívaolajat kell elfogyasztani!

6, Fokhagyma
A fokhagymát alaposan tanulmányozták az érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében. Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az allicin vegyületet tartalmazó fokhagyma segíthet az artériák ellazításában és fokozhatja a véráramlást az egész testben, beleértve a péniszt is. Ezek a kutatások azt is javasolják, hogy naponta legalább négy gerezd darált vagy zúzott fokhagymát fogyasszunk, hogy érezhessük, hogy pozitív hatással van ez, az erekcióra.

A keleti gyógyászatban ősidők óta használják a férfiak szexuális zavarainak javítására a fokhagymát.

7,Étcsokoládé
A tudósok a közelmúltban felfedezték, hogy az étcsokoládé gazdag fenil-etil-aminban, egy amfetamin-szerű molekulában, amelyet "szenvedélyhormonként" ismernek, és növeli az érzelmeket és a libidót. A keserű, félédes vagy nyers csokoládé arginint (nitrogén-oxidot felszabadító aminosavat) is tartalmaz és segíti a pénisz tartós erekcióját; és a triptofán, a szerotonin prekurzora, amely jó közérzetet ad.

8, Osztriga
Az osztrigát jó cink és magnéziumforrásnak tartják, amely fokozhatja a szexuális funkciókat. A cink, közismert nevén „szexásvány”, rendkívül létfontosságú a tesztoszteron termeléséhez, fontos szerepet játszik az emberi szexuális teljesítményben és a férfi szexuális vágy serkentésében. A cink a magnéziummal együtt serkenti a nitrogén-monoxid termelődését , amely anyag elősegíti a hímvesszőt ellátó erek tágulását és az erekciót.

A legjobb nyers osztrigát fogyasztani, amíg friss.

9, Likopin
A kutatások azt mutatják, hogy az olyan vörös ételek, mint például a paradicsom, gazdagok karotinoidban, a likopinban, egy antioxidánsokkal teli fitonutriensben, amely elősegíti a keringést. Egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a likopin segíthet megelőzni a cukorbetegség okozta erekciós problémákat is. Ez a karotinoid előnyös lehet a férfiak termékenysége és a spermiumok minősége szempontjából is, mivel úgy tűnik, jelentősen javítja a spermiumok koncentrációját, és mozgékonyságát.


Hogyan csökkenthető az ED -impotencia kockázata?

Bár igaz, hogy az étrend közvetlenül befolyásolhatja a férfiak szexuális teljesítményét, sok téves információ kering azokról az élelmiszerekről, amelyek azt állítják, hogy jobb erekciót eredményeznek.
Ezek az ételek nem képesek 100%-ban garantálni a teljesítményt az ágyban, de tartalmaznak tápanyagokat, vitaminokat és egyébb anyagokat, amelyek pozitívan befolyásolhatják a szexuális funkciókatt és a szexuális egészséget.

A férfiak által elkövetett gyakori hibák az erekciós zavarok kezelésére szedett gyógyszerek alkalmazásánál.






Ha olyan hatékony erectilis diszfunkció kezeléseket keres, amelyek elejét vehetik az összes erekciós problémának, akkor az erre ajánlott Kamagra tablettákat és készítményeket online vásárolhatja meg itt webáruházunkban.

Álltalánosan elterjedt a férfiak szexuális diszfunkciója, és a magyar férfiak körülbelül 60%-ának van valamilyen merevedési zavara (enyhe vagy teljes). Pedig ezek a kezdeti szakaszban igen könnyen kezelhetőek lennének! Ám sajnos az ebben szenvedő férfiak, ezt hosszabb ideig figyelmen kívül hagyják, vagy elkövetnek néhány gyakori hibát, miközben olyan ED-gyógyszereket fogyasztanak, mint például valamelyik Kamagra készítmény.

Sok férfi, miközben a Kamagra kezelést választja, hajlamos aggódni, ha a gyógyszer nem azonnal működik. Ez ritkán, de a férfiak egy kis százalékánál előfordulhat! Az ilyen esetben fontos, hogy konzultáljon orvosával, és ellenőrizze állapota súlyosságát.

Ezen túlmenően a fogyasztók ellenőrizhetik és megbizonyosodhatnak arról, hogy nem követik e el, a gyakori fogyasztási hibák egy részét.

Ebből a blogból megtudhat néhány gyakori hibát, amelyet elkövethet az ED-gyógyszerek fogyasztásával kapcsolatban. Mielőtt azonban elkezdenénk, értsük meg, hogyan működknek az ilyen jellegű szerek!


Mi a Kamagra ED gyógyszer funkciója?

Az erekciós zavarban szenvedő férfiaknál az alacsony libidó, az erekciós funkció inkonzisztenciája és az egészséges erekció elérése nehézségekbe ütközik. Ezért ED-gyógyszereket, például bármelyik Kamagra készítményt használják ilyen állapotok kezelésére. Ez általában zselé és tabletta formájában kapható gyógyszer, ami szildenafil-citrátot tartalmaz. Ez a hatóanyag, bizonyított sikerrel kezeli a férfiak impotenciáját.  Alkalmazása közben tágítja az ereket és fokozza a véráramlást a pénisz területén. A gyógyszer segít a férfiaknak egészséges erekció elérésében 30-60 perccel a fogyasztás után. Az online vélemények szerint a Kamagra gyógyszer a fogyasztás után körülbelül minimum 3, de akár 36 órán át hatásos lehet a különböző kiszerelésektől függően.

Ezeknek a Kamagra ED-kezeléseknek a hatékonysága ellenére, egyes férfiak még mindig nem képesek egészséges erekciót elérni. Tanulmányok kimutattak néhány gyakori hibát, amelyet a férfiak az ED-gyógyszer szedése közben követnek el. Ennek következtében az első fogyasztás csekély vagy egyáltalán nem hatékony.


Ezeket a gyakori hibákat követi el az ED-gyógyszer szedése közben?

1. Szexuális stimuláció közben szed ED-gyógyszert?

Ha Kamagra gyógyszert vásárol , emlékeznie kell a funkciójára. Az erekciós zavar kiváltó oka a rossz véráramlás a szervezetben. Tehát a Kamagra megfelelő időben történő szedése segít az erekció elérésében, miközben elősegíti a jobb véráramlást. Ez azonban nem ugyanaz, ha nem vagy szexuálisan stimulált! Ha nincs szexuális stimuláció és vágy ami kiváltsa a pénisz környékén a fokozott véráramlást, akkor a bevitt szildenafil-citrát hatóanyag sem képes kiváltani hatékony eredményeket.


2. Megfelelő e az adag az Ön állapotához?

Bár az ED gyakori lehet, minden embernek más az állapota. Ezért, ha egy bizonyos adag nem működik az Ön számára, az azért van, mert az adag nem a megfelelő. Ezért kezelőorvosa segíthet a megfelelő ED-dózis meghatározásában, ha megérti állapotát.
/Semmiféleképpen ne vegyen be egyszerre a javasoltnál, illetve egynél több Kamagrát!/


3. Követi a javasolt fogyasztási lépéseket?

Alapos javaslatok vannak az ED-gyógyszerek, illetve a Kamagra szedésére vonatkozóan. A gyártók ezeket mindig feltüntetik. Ezért az ED-gyógyszer fogyasztása során minden lépést be kell tartania. Ez magában foglalja a zsíros ételek fogyasztásának kerülését, az alkoholfogyasztás mellőzését vagy a kiszáradás megelőzését az ED-szerek fogyasztása közben.


4. Bevetted az intimitás előtt?

Minden Kamagra terméknek javasolt fogyasztási időtartama van. Sok férfi online vásárol Kamagra tablettát és azt feltételezi, hogy a fogyasztása után azonnal megmutatkozik a hatékonysága. Ez téves feltevés, mivel kb 15-30 percre van szükség a hatás teljes kialakulásához. Ez idő alatt szervezete felszívja az összes összetevőt és reagál rá.


5. Ez a megfelelő ED-kezelés?

Csak azért, mert szervezete nem reagált hatékonyan az egyik gyógyszerre, még nem jelenti azt, hogy más kezelésekre is hasonlóan reagál. Tegyük fel például, hogy kisebb adag ED-gyógyszert vesz be, és úgy tűnik, nincs javulás az ED-problémáiban. Ez azért lehet, mert az Ön állapotának megfelelően más adagra van szüksége.

Írjon Ön is értékelést, véleményt!

Segíthet másoknak avval, ha véleményez egy-egy megvásárolt és már kipróbált potencianövelő szert. Írja meg, hogy miért jó a választott termék, vagy esetleg miért nem! Segítsen a véleményével és mondja el, hogyan javasolja az alkalmazását és, hogy mik voltak a tapasztalatai! Esetleg azt is, hogy kinek ajánlja, vagy kinek nem. A termékek értékeléséről írt bejegyzések igen hasznosak, mert megkönnyítik a választást a még hezitáló és esetleg tanácstalan érdeklődőknek.


FONTOS:

- A rossz, vagy bántó, vagy helytelen nyelvezettel írt véleményeket nem tesszük közzé.
- Csak olyan írhat véleményt, aki regisztrált áruházunkban és már vásárolt tőlünk.

A legkeresettebb potencianövelők

A szex nagyon fontos minden pár számára!
Míg az elégedett szexuális élet boldog és kreatív családot teremt, ennek ellenkezője, sajnos katasztrofális következményekkel járhat. Ezért nagyon fontos felismerni és kezelni a potencia zavarokat.

Az emberi szexben a férfi vállalja a proaktív szerepet. Mint ilyen, a férfiaknak nagyobb a felelősségük az egészséges szexuális élet elérésében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nő nem vesz részt a szexben.

Ezek a potencianövelő tabletták és szerek, jelentősen javíthatják a férfiak szexualitását és növelhetik mindkét partner elégedettségi szintjét az ágyban!

Mindezen érzéki hatások mellett a tabletták a férfi reproduktív rendszert, az általános közérzetet és a vitalitást is megfiatalítják. Ezek a kiegészítők teljesen biztonságosak a legtöbb férfi felhasználó számára.

A mindkét félt kielégítő sex, a felfokozott élvezet és a közelség érzése, eredményezheti a boldog családi életet, tele kreativitással otthon és a munkahelyen.

Csak Nálunk kapható magyarországon a kiváló CENFORCE potencianövelő!


Mi a Cenforce hatóanyaga?
A termék ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, mint a többi ilyen típusú gyógyszer, nevezetesen a Sildenafil. A termék csak tabletta formájában kapható és különböző koncentrációjúak lehetnek. A Cenforce jelenleg 100 mg-os, 150 mg-os és 200 mg-os kiszerelésben vásárolható meg. Mindegyik koncentráció azonos hatású, de azt, hogy egy adott egyénnek melyik a megfelelő, azt próba alapján dönthetjük el, kezdve a legalacsonyabb koncentrációjúval.

Jobban ellátva
Webáruházunk jobban felszerelt, mint a fizikaiak. Nálunk a termék készleten van. A Cenforce online rendelése azoknak is jobb, akik nagyobb összegért szeretnének vásárolni.

Online megfizethetőbb
Webáruházunk rendszeresen kínál különféle kedvezményeket. Ezek van, hogy magára a termékekre vonatkoznak és van, hogy a nagyobb mennyiségben vásárlókat részesítjük előnyben.

100 % diszkréciót és kényelmet kínál az online vásárlás
A Cenforce online vásárlásának egyik legnagyobb előnye, hogy sokkal kényelmesebb, mintha fizikailag el kellene menni a gyógyszertárba, sorban állni, elkerülni mások ítélkező pillantásait, megvenni a terméket, majd hazatérni. A termék online megrendelése sokkal diszkrétebb, mint fizikailag elmenni a gyógyszertárba és megvásárolni. A Cenforce online vásárlásakor csak az ügyfél tudja, mit rendelt. Továbbá a termék kiszállítás előtt becsomagolásra kerül, így biztosítva, hogy még a kézbesítő sem tudja, hogy mit rendeltek.

A szexuális egészség elérése
Olyan világban nőtünk fel, amely „szexuális páncélzattal rendelkezik”. A gyerekeket arra tanítják, hogy tartózkodjanak az érintéstől és rejtsék el nemi szerveiket. A maszturbálás tabu, a házasság előtti szex pedig bűn. Túl erős az erkölcsi tartás érzése, amelyben a szex szégyenletes dolog. De itt nem arról van szó, hogy erkölcsösek vagyunk-e vagy szégyenletesek, hanem arról, hogy megértsük, mire van szüksége a testünknek, és mire nem! A szextől való mélyen gyökerező félelem, bizonyos egyensúlyhiányokhoz vezethet a szervezetben, így sok ember nem tud megbékélni a testével. Ősidők óta voltak tanítók, akik hangsúlyozták a szexuális kényeztetés fontosságát. A szexuális egészség mögött meghúzódó alapgondolat az, hogy az ember jóléte egy olyan állapot, amelyet akár saját eszközökkel is elérhetünk.


Mi a szexuális gyógyulás?
A szexuális egészség az az elképzelés, hogy a szexet és/vagy a szexuális energiát fel lehet használni gyógyulásra, és ez az az elképzelés is, hogy kapcsolatunk szexualitását önmagában is meg tudjuk gyógyítani. Feltételezve, hogy a szexuális gyógyulás folyamata önmagában a szexhez és a szexualitáshoz való viszony gyógyulása.

Egyedül vagy párban?
Egy olyan univerzumban élünk, amely egy. Nem létezhetsz egy buborékban. Bármikor meggyógyulsz, gyógyulást adsz a világnak. Nagyon nehéz az egyik partnernek elkezdeni a szexuális gyógyulás folyamatát, míg a másik partner egészségtelen szexualitási mintában marad. Gyakran katalizálja a másikat, hogy belépjen a szexuális gyógyulás folyamatába.

A gyógyuláshoz partner kell, vagy csak önkielégítéssel érhető el?
A szexuális egészség mindkettőt magában foglalja. Hihetetlenül gyógyító, ha a szexualitással bárki mástól független kapcsolatot alakít ki önkielégítés révén. De nem állhatunk meg itt! A végső cél, hogy a partnerrel kell mély, egészséges intim, szexuális kapcsolatot létrehozni!

Lovegrával az intimitás ismét gyönyörteljes lehet, a finom szexuális érzékek felélesztésével! A Lovegra kezeli és ha szükséges, gyengéden helyreállítja a  nők szexuális egészségét. Hatását az alábbiakban olvashatókban fejti ki.

- Növeli a libidót, vagy akár újra is ébreszti a csökkent szexuális vágyat.
- Fokozza az izgalom szintjét az előjáték során.
- Jótékony hatással van a véráramlásra a nemi szervekben és azok környékén, evvel fokozva a szexuális ingerek érzését.
- Fokozza az izgalmi állapot és könnyedén segít a csúcspont elérésében.
- Erősíti az orgazmust, és növeli a többszörös orgazmus valószínűségét.
- Fokozza a libidót, ezáltal keltve érdeklődést a szex iránt.

A Lovegra hatásai:
A Lovegra tudományosan úgy lett megalkotva, hogy intenzív szexuális kielégülést nyújtson a végső örömre vágyó nők számára.

A Lovegra úgy fejti ki hatását, hogy fokozza a nemi szervek véráramlását és a hüvelyi sikosságot, ami fokozott élvezetet eredményez a szexuális aktus során.

A Lovegra általában, körülbelül 30-45 perc elteltével fejti ki teljes hatását, ami aztán 4-6 órán keresztül érezhető. Így nem kell kapkodni, mert van idő a nyugodt szexuális kiteljesedésre.

A Lovegra biztonságos és gyengéd módja a vágy, az izgalom és a szexuális
érzések felfedezésének vagy újra indításának azon nőknél, akik csökkent
libidóval élnek, vagy esetleg még többre vágynak!

Kedves olvasó,

Tudta e, hogy egy felmérés szerint, amiben megkérdeztek több mint 6000, negyven év feletti férfit, 48%-uk számolt be valamilyen erekciós problémáról?  

Ez egy igen magas szám! Mai világunkban ez az egyik legtöbb embert érintő tünet, hisz a nők jelentős része is küzd hasonló problémákkal! Ám, mindezek ellenére, sajnos a megkérdezettek közül csak nagyon kevés, alig 8% férfi használ, vagy próbált már ki valamilyen potencianövelő szert. Pedig mint azt láthatjuk, igen nagy hasznát vehetnék. De akkor miért ilyen alacsony ez a szám és miért használnak még mindig ilyen kevesen potencianövelő szereket? Ennek egyik oka az, hogy a nőkhöz képest a férfiak valamiért kevésbé hajlandók gyógyszert szedni. A legtöbb potencianövelő pedig még mindig tabletta formában kapható. Ezen kíván segíteni az egyre újabb kiszerelések fejlesztésében a gyártó. Létezik pezsgőtabletta, rágó, vagy akár olvadó lapka is! Így mindenki könnyebben választhatja ki a neki leginkább tetsző formát. Webáruházunkban mindezek a kiszerelések megtalálhatók. Hatóanyag tekintetében pedig a Viagránál is jobb és hosszabban tartó Cialis-t tartalmazzák potencianövelőink. A Viagra körülbelül csak négy órán át fejti ki hatását, míg a Cialis, 36 óráig is hatásos lehet! Ez azért egy nagyon jó tulajdonság, mert nem kell aggódniuk az idő miatt. Kényelmet és magabiztosságot ad, hogy nem az órát kell figyelni, hanem a partnerünkre összpontosíthatnak és amikor csak akarnak és elérkezettnek érzik, szeretkezhetnek. Tehát a frissen randevúzók vagy akár az új szerelmesek számára, akik nagyra értékelik a szexuális spontaneitást, a Cialisnak egyértelmű előnye van egyéb potencianövelőkkel, vagy akár a Viagrával szemben. Fontos azt is tudni, hogy ezen időtartam alatt a Cialisnak köszönhetően könnyen elérhető akár több orgazmus is!

A lényeg: Ha még soha nem próbált ki semmilyen potencianövelő szert, akkor Ön a boldogtalanabb és még mindig erekciós problémákkal küzdő többséghez tartozik. De ha rászánja magát és rendel termékeink közül, akkor Ön és partnere a boldog, magabiztos és csodás szexuális élményeket magáénak tudható egyre növekvő csoporthoz tartozhat.




A Cobra-120 mg, a Viagra teljes értékű és a leggyakrabban használt helyettesítője! A Cobra-120 hatékonyan kezeli az alkalmi impotenciát és a merevedési zavarokat, ezáltal lehetővé téve minden férfi számára, hogy minőségi és hosszú ideig tartó erekciót éljen meg! Szildenafil-citrátot tartalmaz, amely nagyon jól serkenti a pénisz véráramlását, így előidézve a minőségi erekciót.
Egy Cobra-120 tabletta 20%-kal több hatóanyagot tartalmaz, mint a Viagra. Használat után körülbelül 30-60 perccel fejti ki hatását, ami akár 4-6 órán át is tart.


Mindenki számára biztonságos a Cobra-120?

A Cobra-120 biztonságos, mivel ez a potencianövelő szer is ugyanazokkal a biztonsági előírásokkal rendelkezik, mint a hagyományos Viagra. A szildenafilt már régóta alaposan tesztelik és jól ismert, a hatékonysága! A Cobra-120-at használó férfiak még a gyógyszerben található megnövelt dózis mellett is arról számoltak be, hogy a betegtájékoztatóban megadott adagolási utasítások betartása alkalmazásával egyáltalán nem tapasztaltak mellékhatásokat!


A generikus gyógyszerek világában, a Cobra-120 már-már legendává vált. A legtöbben, a Viagra utódjaként emlegetik. A kiváló hatás mellett a tabletta ugyanolyan lenyűgöző biztonsági profillal is büszkélkedik, mint a Viagra. Evvel lehetővé téve, hogy a felhasználók még a legmakacsabb potenciazavarok közepette is arra a következtetésre juthassanak, hogy ez a kezelés valóban tökéletes. A Cobra-120 egy népszerű és széles körben használt potencianövelő szer, mivel kiemelten hatékonyan kezeli az impotenciát, és a merevedési zavarokat.


A Cobra 120-at szedő felhasználók akár több erekciót érhetnek el, amíg a gyógyszer aktív!


A Kamagra-tól ülve is állni fogok?

Az első számú tévhit a potencianövelőkkel kapcsolatban az, hogy bevétel után, amíg csak a hatása tart addig állni fog a  zászló. Ez nem így van! Ahhoz, hogy kifejtse hatását, szükség van szexuális ingerekre. Csak úgy, a semmitől, nem történik abszolút semmi! Kell az érintés, a látvány, vagy kinek mi.  Körülbelül úgy kell elképzelni a hatását, mintha újra húsz évesek lennénk. Könnyebben jöhetünk izgalomba és tartósan megmarad a hatás, amíg csak el nem jutunk a csúcsra. Mind ezek mellett, van még egy nagyon pozitív hatása is a potencianövelő szereknek. Mégpedig az, hogy visszaadják azt az önbizalmat, ami az évekkel szépen lassan elkopott. Mivel, ha bevettünk egy potencianövelőt, akkor a hatás biztosan meg lesz! Ezáltal pedig a férfi úgy érzi, hogy bármeddig bírná, ahogy annak idején is volt. Ez pedig mély megnyugvást és biztonság érzetet ad, plusz siker élményt! Ezek összességétől pedig helyre áll a megkopott önbizalom.
Összességében, ezek miatt a dolgok miatt javasolt élni az alkalmi potencianövelőkkel. Bátran válasszunk bármilyet is, a hatásban biztosak lehetünk! Mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző kiszerelést. Lehet tabletta, zselé, vagy akár pezsgőtabletta is. Vegyük hát -egészségünkre!

 

A LEGJOBB?
Mit is mondhatnánk, hisz nincs
'legjobb' csak leginkább megfelelő.
Íz, kiszerelés, vagy egyéb szempontok alapján.
Javasoljuk, hogy próbáljon ki néhány
különböző potencianövelő terméket
a kínálatunkból, hogy a legjobb döntést
hozhassa!

 ELSŐ A DISZKRÉCIÓ!
A POTENCIAVILÁG webáruház
legfőbb szempontként kezeli
a vásárlók inkognitóját és
a vásárolt termékek diszkrét
csomagolását!

TABLETTA vs
ZSELÉ vs
OLVADÓ LAPKA vs
RÁGÓ

Ez valóban egy fontos kérdés,
hiszen a körülmények, vagy a
kényelem, sokszor befolyásolnak
minket. Mindegyiknek megvan az előnye  


LOVEGRA A NŐI POTENCIANÖVELŐ
Talán kevesen ismerik, pedig létezik a nők számára is hatékony vágy keltő szer! Jótékonyan hat a csökkent libidóra és visszahozza az elvesztett szexuális élvezetet. Keresse webáruházunkban!


MINDIG LEGYEN OTTHON, HOGY NE ÉRJEN VÁRATLAN HELYZET!
Talán már előfordult, hogy olyan helyzetbe került, mikor jó lett volna összebújni a párjával, de túl fáradtnak érezte magát. Tudta, hogy most ez nem fog menni csak akkor, ha alkalmi segítséghez folyamodik. Erre kiválóak a potencianövelő szerek, bármilyen fajtái. Kiválóan működnek ilyen és hasonló helyzetekben. Ám fontos, hogy legyen is otthon, hogy mikor szükség van rá, legyen mihez nyúlni! Ezen segíthet ha jó előre megrendeli a választott potencianövelő terméket.